Ennek a mókusnak egy életre elment a kedve az olívaolajtól

Elég szorult helyzetbe került egy mókus Münchenben: úgy gondolta, jól ment az őszi diéta, és simán kimászik egy csatornafedőn. Rosszul mérte fel a terepet, és beszorult. Nagyon.

Mire rátalált az első járókelő, szerencsétlen állatnak a szabadulási kísérlettől már elkoptak a karmai. A segíteni próbálók olívaolajjal locsolták körbe, hátha így ki tudják húzni, de sajnos a csípője miatt nem sikerült.

Végül a felmentősereg állatorvos formájában érkezett meg, aki arra kérte a bámészkodókat, emeljék le a nehéz csatornafedelet. Ezután sikerült felülről lefelé kinyomni a szerencsétlen mókust, akit ezután állatkórházba szállítottak, mert hipotermiás sokkba került.

Nevet is kapott

OLIVIO LETT, AZ OLÍVAOLAJRA UTALVA

ami végül megmentette az életét – mondjuk a képek alapján biztos, hogy egy ideig hallani sem akar majd róla, annyit kapott belőle.

Az eset után pár órával később már vidáman ugrált és falatozott átmeneti otthonában.