Bemutatkozás, a vállalkozás története

Az Állatmentő vállalkozás gondolata  gazdag múltra tekint vissza. 1994-et írunk.

A történetem egy  sajnálatos közúti balesettel kezdődött, amikor is kénytelen voltam szembesülni a valósággal.

Találtam az út közepén egy szerencsétlen elütött kutyát. Állatbarát lévén nem volt kérdés azonnal megálltam.  Mivel akkor még nem voltam járatos a témában, ezért a legjobb megoldásnak azt találtam,  ha szakembert hívok segítségül, aki segít a kutyát megfelelő helyre szállítani.

Hosszas telefonálás után végre  találtam valakit,  aki – érzésem szerint irreálisan – magas összegért (állítólag és remélhetőleg)bízva abba, hogy  a megfelelő helyre szállítja a szegény állatot.

Ez a „negatív” élmény mindvégig foglalkoztatott és mély nyomot hagyott bennem, akkor határoztam el, hogy én leszek az az ember, aki segíteni fog a bajba jutott  állatokon. Hosszú évek teltek el, mire a megszületett gondolatból működő vállalkozás lett.

Mára már elmondhatom, hogy mind eszközökben, mind szakértelemben teljes felkészültséggel és odaadással egy igazán jól működő, Állatmentő szolgáltatást sikerült tető alá hoznom.

Az autó, amellyel a tevékenységet végzem, mindenben megfelel a jelenleg hatályos szabályoknak nem beszélve arról, hogy a gépjárműben  (Volkswagen Transporter) egy a  szállításra kialakított rész külön klímával rendelkezik, hogy ezzel is megkönnyítsük a beteg állat számára a szállítással töltött időt.

Hívjon bátran, megoldjuk a problémát, éljen a lehetőséggel , s ne feledje felelősséggel tartozzunk az állatokért.

Vass Zoltán
Állatmentő